KristofLab

Kristóf Szabó - KristofLab Art Works

240000 – 2015

Video ( Full HD, 3 perc)

A cím utalás a Szíriában dúló polgárháború eddigi halálos áldozatainak számára. Az online médiában kutakodva találtam az ezévi adatokat (2015), augusztusig bezárólag, ami persze csak megközelitőleg fedi a halottak számát, katonákat, civileket egyaránt.

A címadás másik szempontja az elidegenítés. Csak egy számszerű adat ez, amely takarja az emberi áldozatokat, akik mind személyek és egyének voltak. Az elszemélytelenített, adattá alakított tragédiák az európai hozzáállását is tükrözik, hiszen a tőlünk távol történő eseményekre nem tekintünk valódi problémaként, nem érezzük a súlyát (vagy mi magunk is elidegenítjük, abba a hitbe ringatva magunkat, hogy ez a mi világunkat soha nem érintheti). Minél távolabb történik valami, annál érdektelenebbé válik számunkra. Ezzel szembesítenek a videó végén bevágott, a Keleti pályaudvaron készült felvételek, ahol a menekültek mint élő személyek meg is jelennek.

A videó elkészítésénél fontosnak tartottam, hogy szinte csak az online felületen megtalálható anyagokat használjam. Kivétel ebből az elején szereplő villamost ábrázoló jelenet, ez saját felvétel. Úgy gondolom, a youtube-on található anyagok az internethasználó közösség számára feltöltött információk, melyek közkézen forognak, foroghatnak. Nem tartom indokoltnak a csupán saját anyagból való dolgozást. Hiszen ha akár az elektronikus zenére gondolunk, amikor egy dj készít egy remixet egy adott zeneszámból, onnantól saját alkotássá válik. Saját munkámat is így értelmezem, a feltöltött videókra úgy tekintek, mint nyersanyagora, amiknek a felhasználásával és újravágásával, saját vizuális kultúrám hozzáadásával egy egyéni munkát hozok létre.Természetesen a távolság is gátat szabhat, de míg Szíriába nem juthatnék el, a Keleti pályaudvarnál készíthettem volna saját felvételeket. Ezt azonban nem tartottam indokoltnak, ezért itt is az online médiát használtam, a már említett villamos-snittet leszámítva. Ezt kontrasztnak szántam. Ott a saját közvetlen környezetemet, lakásom környékét mutatom meg. A viszonylagosságot jelenítem meg ezáltal, azt hogy a távol történő események önmagukban nem a helyszínhez kötöttek.

Ahogy a múltban, úgy a jövőben is kialakulhat háborús helyzet Budapesten. Ennek lehetősége magában hordozza azt, hogy akár egyik saját felvételem is egyszer ezáltal válik dokumentációs értékűvé, és juthat a média csatornáiba, ugyanúgy mint az általam felhasznált anyagok. Többségét eredetileg nem a különböző médiák számára készítették, pusztán dokumentáció céljából vagy magánszemélyek felvételei. A viszonylagosság másik megjelenítési eszköze: egy-egy bevágott pillanat a békés budapesti közegbe és fordítva. A villamos pillanatnyi felvillanása a háború sújtotta környezetben.

Célom nem magára a migráció jelenségére rámutatni, hanem annak okozójára: a háborúra. A migráció következmény, és annak okát akartam ábrázolni. Amit közvetlenül tapasztalunk a tőlünk távolabb zajló eseményekből, az csak a menekülő emberek áradata. Úgy gondolom, az okok megjelenítése elhanyagolt, csak távoli, zavaros képekkel rendelkeznek az emberek a valódi történésekről. A médián keresztül nagyrészt megszűrt információkhoz jutunk. Az általam használt felvételek harci bevetéseken készült videó dokumentációk, vagy helyi civilek felvételei, amelyek hitelesen ábrázolják az ott történteket.

Munkám végén láthatóvá válnak maguk a menekültek is mint áldozatok és túlélők, akiknek sorsa bizonytalan, s a mi értékrendünknek, felelősségtudatunknak, emberségünknek van alárendelve. A dekonstrukicó eszközét használom mind a kép, mind a hang sávján. A képhibákkal tüzdelt recsegős videóban megjelenő ívek az egyes események összekötésekor jelennek meg. Előrehaladva a videóban egyre intenzívebbek a torzítások, célom az elidegenítés, a káosz érzetének fokozása.

Források:
2015. februári cikk, itt még 210.000 halott:
http://hvg.hu/vilag/20150207_Elkepeszto_szamok_a_sziriai_polgarhaboru
2015. augusztus, már 240.000 halottról írnak.
http://nepszava.hu/cikk/1065967-ezert-menekulnek—240-ezer-halott-koztuk-12-ezergyerek-
sziriaban
“…a civil áldozatok száma 71.781, közülük 11.954 gyerek.”
-idézet a Népszava cikkéből

Felhasznált videók, források:
https://www.youtube.com/watch?v=cWlbe8c1l0I
Cím: Syria War 2015. EPIC Tanks T 72 mission with GoPro™ During Urban Fighting and Clashes in Jobar
Damszkusz, Jobar városrész
Közzététel: 2015. júl. 6.
——————————————————————–
https://www.youtube.com/watch?v=R_iYQlMw0r0
Cím: HD Syrian Air Force Death From Above Airstrikes And Barrel Bombs Collection In Syria
Syria
Közzététel: 2014. ápr. 3.
——————————————————————–
https://www.youtube.com/watch?v=OQ57_VfSa2U
Cím: 18+ – Al-Nusra Front Attacks Aleppo Central Prison + Killing Of The Commander Sayfullah Al-Chichani
Aleppo
Közzététel: 2014. febr. 15.
——————————————————————–
https://www.youtube.com/watch?v=TTYM47uazZ4
Cím: Így néz most ki a Keleti Pályaudvar aluljárója
Közzététel: 2015. júl. 29.